2025. január 12.
A sokáig tehernek megélt érzékenységem szövegíróként egyre inkább értelmet nyer: a legutóbbi és egyben legkülönlegesebb munkám pedig egy férfi Megbízóhoz kötődik, és rendkívül személyes témát érintett.
Tudni kell, hogy általában nőknek írok.
Ezért is vettem nagy levegőt, mikor egy fiatalember kérte a segítségem, aki a válásával összefüggő tárgyalásra szeretett volna egy szöveget, melyet felolvashat a tárgyalóteremben, és amely összefoglalja érzéseit és azt a szoros kapcsolódást, szeretetteli burkot, melyben kisfiával ketten, együtt léteznek. Félelme, hogy elveszíti a fiát, szinte tapintható volt.
A jogi folyamatot és a történések kimenetelét nem ismerem, nem kísértem figyelemmel, hiszen ez a történet mélyen az övék. Elkészítettem a kért szöveget. Minden támadó jellegtől mentes, kizárólag a valós érzelmi és anyagi helyzetet összefoglaló, mégis az általános problémákra rámutató beszédet, mely mindent megmutatott a különleges apa-fia kapcsolatról, és arról a stabilitásról és biztonságról, melyet az együtt töltött idő jelent gyermeke számára.
Én magam is nehezen tudtam megszólalni a meghatottságtól, mikor remegő hangon elmesélte, hogy miközben mindenfelől akadályokba ütközik és hátrányt él meg, számára szinte hihetetlen, hogy talált valakit, aki ennyire átérzi és megéli azt, ami benne zajlik – különösen nőként.
Ez többet jelentett számomra, mint bármi más elismerés, és megerősít abban is, hogy a megfelelő szavakban bizony gyógyító erő és támogatás van.